Monitorizare de presă

Căutare

Cuvânt cheie

Organ:

Tematica:



Numele cotidianului: Erdélyi Napló
Anul şi data apariţiei: 04.01.2007
Tematica: legea minorităţilor naţionale
Categoria articolului: interviuri
Autorul articolului: Makkay József
Titlul articolului: Nincs alternatívája az erdélyi magyar–magyar párbeszédnek - Interjú Toró T. Tiborral, az RMDSZ Temes megyei képviselőjével, az EMNT alelnökével
Numărul fotografiilor: 0
Acces online: https://www.hhrf.org/erdelyinaplo/archivum.php?id_lapszam=236


 

      – Az RMDSZ keretében tevékenykedő ellenzéki csoportosulás vezéregyéniségeként hogyan jellemezné az elmúlt esztendőt a magyar nemzeti közösség törekvései szempontjából? Számunkra, romániai magyarok számára a kisebbségi jogokért folytatott küzdelemben elment-e az utolsó vonat az ország uniós csatlakozásával, vagy ez a csatlakozás új vonatok indulását is ígéri?
      – Egy állomásból mindig indulnak és érkeznek vonatok, mindaddig, míg az illetékesek úgy nem döntenek, hogy bezárják az állomást. Kétségtelen, hogy elment egy újabb vonat és ilyen vonat egyhamar nem indul: a csatlakozási tárgyalások során Románia görcsös igyekezettel próbált megfelelni az uniós elvárásoknak, és ez a megfelelési kényszer fellazulni látszik a csatlakozási folyamat lezárulásával. Az, hogy a csatlakozási feltételek között nem találunk egyetlen olyan feltételt sem, amely nyilvánvalóan segítene stratégiai céljaink – a közösségi autonómia különböző formáinak – megvalósításában, csak azért nem minősíthető a politikai érdekképviselet külpolitikai kudarcának, mert hivatalos érdekképviseletünknek, amióta valamilyen közvetlen vagy közvetett formában a román végrehajtó hatalom része, egyáltalán nincs saját külpolitikája. A román kül- és nemzetpolitika szempontjából pedig nyilvánvalóan sikernek számít, hogy lényeges kisebbségvédelmi engedmény nélkül megúszták az egész csatlakozási folyamatot. Az integrációs vonatok tehát elmentek, új vonatok után kell tehát nézni. Mert azért az Európai Unióban még vannak vonatok, de ezek kétségtelenül mások, mint az eddigiek. Valószínűleg lassabban haladnak és nehezebb is rájuk olyan csomaggal felkapaszkodni, amilyent nekünk adatott meg cipelni közel egy évszázada.
      – 2006-ban nem közeledtek lényegesen az álláspontok egy hosszabb távú és életképes konszenzus kialakítására a romániai magyar politikai csoportosulások között. Noha az RMDSZ jelét adta annak, hogy fontosnak tartja a párbeszédet a rajta kívül álló ellenzéki szervezetekkel, ez még nem vezetett el az eredményeket is hozó párbeszédig. Az ősszel létrejött találkozó Tőkés László és Markó Béla között inkább külsőségnek tűnt, mint őszinte, közös kiútkeresésnek. Ön az RMDSZ-ben a mai csúcsvezetőség és az ellenzék közötti párbeszéd kezdeményezője. Mit hozott a napokban megtartott újabb találkozó, és lesz-e ennek folytatása 2007-ben?
      – Az elmúlt év valóban nem hozott áttörést az erdélyi magyar–magyar párbeszéd intézményes formáinak megteremtésében. Sajnos egyelőre még nem is a konszenzust, hanem kialakításának módozatait keressük. Nehezíti a párbeszédet ez a sajátos, a kisebbségi társadalmakban nem ritka, de a belső demokrácia szempontjából igen egészségtelen egypártrendszer, illetve az a vélekedés, miszerint az RMDSZ-en kívül nincs élet, életképes politikai program és szerveződés csakis a Szövetség kebelében képzelhető el. Ami kezdeményezés ezen kívül születik, az egyszerűen nincs. Ha pedig nincs, akkor nincs is kivel párbeszédet folytatni. Ebből az avatott politikai elemzők által Markó-doktrínának nevezett alapállásból – kátyúból? – kell kimozdítani a párbeszéd szekerét. És meglátásom szerint ez sikerült is, és ebben fontos szerepet játszott egyrészt az ismételt tusványosi közös fellépés – bár itt még a párhuzamos monológok csak igen kevés pontban találkoztak –, másrészt pedig az EMNT által kezdeményezett csúcstalálkozó-sorozat, amelyben már konkrét együttműködés lehetősége körvonalazódik. Igazából most a labda az RMDSZ csúcsvezetésének térfelén pattog, nekik kell pozitív választ adni arra a csomagra, amit az EMNT képviselői tettek az asztalra. Nehéz nemet mondani az olyan kezdeményezésekre, mint az Erdélyi Magyar Egyeztető Kerekasztal (EMEK) intézményesítése, a politikai élet minden szereplője által vállalt – a közös értékek, érdekek és eszközök leltárát jelentő – nemzeti minimum megfogalmazása, a közös fellépés az egyetemkérdésben a Bolyai Kezdeményező Bizottság következetes kiállása által teremtett helyzetben vagy a közös szereplés a májusi európai parlamenti választásokon. A legutóbbi csúcstalálkozó felgyorsította a folyamatot, hiszen Markó Béla gyors választ ígért az EMEK, illetve a nemzeti minimum kérdésében, és attól sem zárkózott el, hogy Tőkés Lászlóval közösen olyan politikai szándéknyilatkozatot írjon alá, melyet a továbbiakban felkarolhat az erdélyi magyar közélet minden politikai, önkormányzati, egyházi és civiltársadalmi képviselője. Egy ilyen nyilatkozatot sem Bukarest, sem Budapest, sem Brüsszel nem kerülhetne meg. Az EP-választás kérdésében jóval nehezebben alakul a konszenzus, bár ennek az üzenete lenne a legegyértelműbb. Továbbra is úgy látom, hogy egy Markó Béla és Tőkés László vezette jelöltlista jóval nagyobb választói tömeget mozdítana meg, mint egy szűken értelmezett pártlista, legyen azon bármilyen rátermett pártpolitikus. Erre azonban az SZKT által elfogadott szűkkeblű jelöltállítási szabályzat nem ad lehetőséget. Az EMNT javaslata kiutat keresett ebből az együttműködést ellehetetlenítő helyzetből: rangsorolja saját jelöltjeit saját módszertana szerint az RMDSZ, az EMNT vezetősége pedig állítson össze listát az ellenzéki jelöltekből, ebből szülessen egyeztetések után egy közös lista. Állítom, hogy egy ilyen egyezségnek pozitív hatása nemcsak az EP-választásokon mutatkozna meg abban, hogy a statisztikailag valószínű két képviselő helyett többet küldhetnénk Brüsszelbe, hanem abban is, hogy megindulna egy régen várt folyamat, amely az erdélyi magyar politikai rendszer reformjához vezetne. Azok, akik ettől félnek, most forró gesztenyeként dobálják egyik kezükből a másikba a választási együttműködés kérdését – eldobni egyelőre nem merik, megtartani, vállalni nem tudják, miközben azt számolgatják, hogy az ellenzék nélkül el lehet-e érni az 5%-os választási küszöböt. Csak remélni tudom, hogy nem ez a szemellenzős pártlogika kerekedik felül, mert az bizony szellemi polgárháborús állapotokat idézhet elő, amelynek természetes velejárója egy hosszú és következményeiben beláthatatlan válság.
      – 2006 mindannyiunk számára egy igen fontos tanulságot szolgáltatott: ha nem sikerül az autonómia körül életképes konszenzust kialakítani, akkor a többségi román hatalom nemcsak idehaza söpri le az asztalról a magyarság követeléseit, hanem kiváló diplomáciai érzékkel és hatalmas lobbival Brüsszelben is meghiúsítja törekvéseinket. Létrejöhet-e 17 évvel a rendszerváltás után egy olyan nemzeti minimum, amit minden romániai magyar csoportosulás magáénak tekint?
      – Szerintem is ez volt a legfontosabb tanulság, mellyel a csatlakozási folyamat során szembesülnünk kellett, ez adott erőt és motivációt az egyéni sérelmek félretevéséhez és a párbeszéd elszakadt fonalának újrabogozásához. Már azoknak, akik számára fontos a közösség ügye, akik nem a közösségből, hanem a közösségért élnek, hogy egy ismert irodalmi idézetet parafrazáljak. Igen magasak a bizalmatlanság falai bennünk a „másik tábor” iránt, nem könnyű ezeket lebontani. Igen nehezen gyógyulnak az egymáson ejtett sebek is. De egymásrautaltságunk olyan evidencia, amely előtt mind a politikai elemző vélt vagy valós igazságainak, mind a politikai szereplők vélt vagy valós sérelmeinek és félelmeinek meg kell hajolniuk. Megértem az RMDSZ-ből kimenekült régi harcostársaim szkepticizmusát is, az RMDSZ-ben az eltávozottak által hátrahagyott űrt harsányan birtokba vevő politikai ellenlábasaim rendszerféltő óvatosságát is. Ezért tartom stratégiai fontosságúnak az Erdélyi Magyar Egyeztető Kerekasztal létrehozását. Az EMEK háromoldalú egyeztető fórum kellene hogy legyen: egyik oldalán foglalna helyet az RMDSZ és a vele szorosan együttműködő civil politikai szövetségesek képviselete, a másik oldalán ülne az RMDSZ-en kívüli politikai élet – az ún. ellenzék – képviselete, a harmadikon pedig a szervezett civil társadalom képviselői. A modell a magyarországi rendszerváltást megelőző nemzeti kerekasztal intézménye, de a helyzet – az egypártrendszer – és a feladat – annak lebontása – is hasonló. A konszenzuskeresés nem öncélú, bár közösségünk tagjai közül sokan ezt is sikerként élnék meg, annyira zavarja közérzetüket az állandósult konfrontáció. A konszenzuskeresés igazi célja: megjeleníteni és hatékonyan – értsd eredményesen – képviselni azt, ami nélkül nincs magyar jövő Romániában, Erdélyben, szűkebb-tágabb szülőföldünkön. Eddig azt mondtuk és sokan úgy is gondoltuk, hogy ennek a programnak gyűjtőneve a közösségi autonómia. Én nem látok okot arra, hogy az uniós csatlakozás után mást mondjunk és gondoljunk. Akkor mire kell a nemzeti minimum program? Elsősorban a táborok egymásban megrendült bizalmának helyreállítására, annak írásos rögzítésére, hogy történt, ami történt, a fontos kérdésekben ugyanazt akarjuk. Másrészt jó lenne felleltározni, hogy a politikum – kormányon vagy külső-belső ellenzékben –, illetve a civil társadalom milyen eszközökkel rendelkezik a közös érdekek érvényesítésében és ezeket mikor, hogyan és milyen erővel kell használni, úgy, hogy ne kioltsák, hanem kiegészítsék és erősítsék egymást. A kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet látványos parlamenti kudarca pontosan azt mutatta meg, hogy parlamenti-politikai eszközök nem elegendőek a többségi nemzetpolitika betonfalának áttöréséhez. Ugyanez hatványozottan érvényes a Székelyföld területi autonómiájára. Ha létezik egy mindenki által felkarolt nemzeti minimum program, akkor nem fordulhat elő, hogy a politikai elitünk ideiglenesen hatalmon levő része nyilatkozataival meghiúsít olyan típusú civilpolitikai törekvést, amilyen a székelyföldi belső népszavazás. Szeretném hinni tehát azt, hogy a közeli jövőben megalakul az EMEK és első stratégiai jellegű döntése éppen a nemzeti minimum elfogadása lesz.
      – Mindannyian tudjuk, hogy akárcsak az RMDSZ-szel, legalább olyan gondok vannak az RMDSZ mai ellenzékével is. Néhány embert leszámítva (akiket a fél kezemen meg tudnék számolni) az RMDSZ-ben nincs hatékony, ütőképes ellenzék. Az egykori, szép reményekkel kecsegtető Reform Tömörülés a múlté, akik viszont belső ellenzékként megmaradtak az RMDSZ-ben, a szervezet antidemokratikus felépítése miatt súlytalanná válnak. Van-e konkrét elképzelésük a mai helyzet megváltoztatására, illetve egy új, hatékonyabb ellenzéki csoportosulás létrehozására?
      – Az RMDSZ-ben, amióta 2003-ban a Reform Tömörülés feloszlatta önmagát, és tagjainak jelentős része a Szövetség várfalain kívüli pusztában próbált alternatívát építeni, nincs szervezett belső ellenzék. Akik bennmaradtak – ismert anyaországi politikusbarátom szerint „bennszorultak” –, mint jómagam is, nem rendelkeznek sem elegendő eszközzel, sem erővel, hogy az egykor sokat emlegetett, de a gyakorlatban mind a mai napig élő „demokratikus centralizmus” elve szerint működő párt reformját sikerre vigyék. A megoldásnak két útja lehetséges. Az egyik – a számomra vállalható – a kerekasztal típusú megegyezés, amelyhez szükséges egyrészt a belső és külső ellenzék összefogása, mind pedig a „felvilágosult” RMDSZ-oligarchia – de leginkább Markó Béla elnök – partnersége. Ez az út RMDSZ-reformként indul és később egy bársonyos rendszerváltásban teljesül ki, amelyet még jó ideig az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetői köré csoportosuló csoportok uralnak, de középtávon megteremtődik az esélye a belső politikai váltógazdaságnak. A másik a „szellemi” polgárháború forradalomba forduló útja, ami a jelenlegi rendszer széteséséhez vezet, majd ennek romjain valamikor felépülő új, valószínűleg plurális és demokratikusabb politikai építményt eredményez. Az viszont bizonyos, hogy ennek ára igen nagy és jóval több lehetőséget teremt az erős és önálló, a magyar közösségi érdeken alapuló politikai képviseletben ellenérdekelt többségi politikum beavatkozásához.
      – Hasonló gondokkal küszködik a külső ellenzék is. A Magyar Polgári Szövetséget idén sem sikerült bejegyeztetni. Közben elindult a párt látható bomlása is. Nem kevesen állítják, hogy Markó Béla csapatát a kényszerítés eszközeivel lehetne rávenni az igazi párbeszédre, ehhez viszont elengedhetetlen az MPSZ bejegyeztetése. Lát-e erre esélyt?
      – A Magyar Polgári Szövetség politikai pártként való bejegyzése új helyzetet teremtene a magyar–magyar párbeszéd alakulásában, hiszen akkor a megegyezést nemcsak közép- vagy hosszú távú szempontok indokolnák, hanem egy valós szervezeti versenyhelyzet kényszere is, ennek minden lehetséges – pozitív és negatív – következményével együtt. Az, hogy mindeddig nem sikerült a pártot bejegyezni, nemcsak a párttörvény Európában példátlanul antidemokratikus és kirekesztő jellegével magyarázható – bár kétségtelen, hogy a fő ok ebben rejlik –, hanem a szervezet belső szervezettségi fokát és csúcsvezetőinek elszántságát és alkalmasságát is jellemzi. Ha párt akar lenni, az MPSZ nem térhet ki az önkritikus számadás, elszámoltatás és a megújulási stratégiák átgondolása elől. Ha ezt elodázza, akkor a Magyar Polgári Pártot a krónikások még a dicsőséges kudarcok között sem fogják feljegyezni.
      – 2006-ban is tisztázatlan maradt az EMNT és az SZNT viszonya. Ezt többen is dr. Csapó I. József SZNT-elnöknek tulajdonították, aki időközben lemondott. Más vélemény szerint az EMNT úgy próbálta bekebelezni az SZNT-t, hogy annak jelentősen csökkent volna a mozgástere. A külső szemlélő számára az EMNT inkább a Fidesz politikájához áll közelebb, az SZNT viszont ennél radikálisabb eszközökben látná a székelyföldi autonómiatörekvések megvalósulását. Itt is közös stratégiák kidolgozására lenne szükség. Lát-e erre esélyt 2007-ben?
      – Nem felhőtlen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács viszonya, ez kétségtelen, bár ugyanarról a tőről hajtott ki mindkettő. Míg az SZNT a Székelyföld területi autonómiájának ügyét kívánja előremozdítani, addig a EMNT számára egyformán fontos minden közösségi autonómiaforma, amely szóba jöhet az igen változatos interetnikus környezetben elő erdélyi magyar közösségek számára. Nem a radikalizmusban különböznek tehát ezek a civilpolitikai szerveződések, hanem a vállalt feladatokban: a székely területi autonómia világosabb, közérthetőbb, célirányosabb, földrajzilag jobban behatárolható, szervezésileg könnyebben megragadható, mint az elméletileg is diffúzabb, a gyakorlatban is puhább eszközökkel bíró kulturális autonómia, innen a radikalizmus különböző fokozatainak érzékelése. Mindazonáltal állítom, hogy konvergensek a megfogalmazott célok, a cselekvési programok egymást kiegészítik és a közös szolidaritásra építenek. Az emberi tényező persze nem elhanyagolható, mindannyian emberből vagyunk, a magunk hibáival, sérelmeivel, csalódásaival, és sokszor emberi tökéletlenségen csúsznak el nagyszerű elképzelések. Úgy érzem azonban, az EMNT és SZNT viszonya rendeződni látszik, a közös stratégia megvan, a taktikai elemeket pedig folyamatosan egyeztetni kell. Ennek alkalmas kerete lehet az EMEK egyik pillérét adó közös képviselet, illetve annak hátországa, az „ellenzéki kerekasztal”.
      – A közép-kelet-európai rendszerváltások után, 17 év óta először Romániában ítélték el a kommunizmust. Leszámítva az államelnöki jelentést megzavaró szélsőséges képviselők cirkuszát, Traian Băsescu kezdeményezése akár korszakalkotó is lehetne a maga nemében. Ön szerint miért kell ennyit várni a mai Kelet-Európában egy ilyen elítélő kezdeményezésre? Mit jelenthet Románia jövője szempontjából az államelnök, illetve a miniszterelnök által életre hívott bizottság gesztusa a kommunista bűnök feltárásáról?
      – Igen, én is korszakalkotónak ítélem a kommunizmust mint rendszert és annak bűneit elítélő Tismăneanu-jelentést és történelmi tettnek e jelentés államelnöki felkarolását. Így is éltem meg a Parlamentben történt bemutatása során. Miért jött ilyen későn? Ez az eredeti román demokrácia, amelyben kétszer kellett lendülnie a politikai váltógazdaság ingájának és közel két évtizednek eltelnie, hogy kialakulhasson az ehhez szükséges politikai konstelláció, amelyben ez lehetségessé vált. Lehet Băsescu elnököt nem szeretni – nekünk magyaroknak több okunk is van erre, mint a többségnek –, kétes múltjára való tekintettel megkérdőjelezhető erkölcsi joga is ehhez, de történelmi perspektívából minden eltörpül az esemény fontossága mellett. Persze csak akkor, ha a jelentés következtetéseinek és konkrét javaslatainak jó része a közeljövőben meg is valósul. És erre sajnos nincs garancia. Csak a remény van és a feladat a mindenkori magyar érdekképviseletnek a számonkérésre, támpontra, kizáró feltételre a jövőbeni politikai szövetségek megkötéséhez. Szerintem a jelentés szellemiségének leszivárogtatása a román társadalom mélyrétegeibe és annak kollektív meggyőződéssé válása jelenti az esélyt egy új Románia születéséhez, amely a magyar kérdés szempontjából nem radikálisan más, de legalább nyugatibb – európaibb – lesz.
      – 2007-ben több választás is lesz Romániában. Ami biztos, az az Európai Parlament új romániai tagjainak a megválasztása, de szinte elkerülhetetlenek az előrehozott törvényhozási választások is. A mai előrejelzések szerint mennyire rajzolódhat át Románia politikai térképe?
      – Az EP-választás most, hogy ennek törvényi szabályozását a Parlament elfogadta, biztosan meglesz tavasszal. Sajnálom, hogy a törvényhozási folyamat során a regionalista szemlélet látványos vereséget szenvedett a centralizmussal szemben. Külön sajnálom, hogy ebben a csatában az RMDSZ-frakció nagy többsége ismét a centralizmus oldalán állt, nem sikerült meggyőzni képviselőtársaimat az erdélyi választókerület stratégiai fontosságáról a magyar ügy jövőbeni képviselete szempontjából. De talán az Európához való felzárkózás sebessége is ezen múlhat. Ami viszont az előrehozott parlamenti választások valószínűségét és szükségességét illeti, elemző legyen a talpán, aki akár csak jósolni mer, nemhogy bizonyosságot állítani. Az tény, hogy a román politikai berendezkedés igen megnehezíti azok dolgát, akik idő előtti választásokat akarnak. Jelenleg előrehozott választás igazából csak egyetlen politikai erő, a Demokrata Párt érdeke, amely az államelnöki népszerűség húzóerejében bízva joggal számít mandátumainak és befolyásának növelésére. A Nemzeti Liberális Párt csak veszíthet jelenlegi pozícióiból, a Konzervatív Párt a parlamentből való kiesést kockáztatja, Vadim Tudor pedig nem szeretné mandátumait megosztani Gigi Becalival, és az RMDSZ vezérkara sem szeretné idő előtt próbára tenni lassan, de töretlenül fogyatkozó választóinak teherbíró képességét. A döntőbíró szerepét ebben a kérdésben a Szociáldemokrata Párt játszhatja. Talán nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük: akkor lesz időelőtti választás, ha Geoană és társai megvívják belső meccseiket, és elég erősnek érzik magukat mennyiségileg és minőségileg egyaránt a megmérettetéshez. Jelenleg minden jel arra mutat, hogy ez nincs így. Marad tehát a kisebbségi kormányzás, annak minden kínjával és döntésképtelenségével, helyben topogó politikai-közigazgatási reformokkal és EU-nyomással kikényszerített minimál-intézkedésekkel, zavarosban való halászással.
      – Sokan csodálkoznak Gigi Becali példátlanul gyors felemelkedésén. Van, aki a futballal hozza kapcsolatba hatalmas sikerét, mások a kevéssé iskolázott emberek új politikai sztárját vélik felfedezni benne. Talán kevesen gondolnak arra, hogy Gigi Becali lényegesen különbözik a mai újgazdag román kaszttól éppen karitatív, adakozó magatartásával. Sokan szereztek hatalmas vagyont a rendszerváltás utáni Romániában, ezt azonban, Becalitól eltérően, nem nagyon akarják a szegényebbekkel megosztani. Lehet-e ennek politikai üzenete a jövő politikusai számára?
      – A „becalizálódás” nem lehet követendő modell, remélem, nem is lesz az, bár Gigi Becali a következő választási megmérettetésen jó eséllyel lehet parlamenti és azután akár kormánytényező is, noha jelenleg nincs sem pártszerű szerveződés mögötte, sem a valósággal legalább köszönő viszonyban álló politikai program. Gigi Becali mesterségesen létrehozott jelenség, nem szerves fejlődéstörténeten alapul, vélt vagy valós szociális érzékenysége nem törekszik sem a szociális rendszer reformjára, sem a szegénység gyökereinek elvágására, csupán egy ortodox misztikával fűszerezett olcsó populizmus. Akkor lesz ebből valós és veszélyes jelenség, ha fehérgalléros káderpolitikával párosul. Szerintem az európai standardok szerint szerveződő politikai elit számára az egyetlen lehetséges hasznos üzenet a szolidaritás kényszere a Becali-jelenség elutasításában.
      – 2007-től Románia teljes jogú tagja az Európai Uniónak. Mit is jelent valójában számunkra a csatlakozás?
      – Új helyzet, új kezdet. Az erdélyi magyar közéleti elit számára új – más – stratégia megfogalmazása, munkamegosztás, a politikai és civiltársadalmi eszközök váltakozó és komplementer használata, egy új társadalmi szerződés megkötése. A mindennapi életünkben hirtelen változást nem okoz, arra azonban számítani kell, hogy a csatlakozás negatív hatásai előbb mutatkoznak meg, mint pozitív hozadéka. A csatlakozás nyertesei azok lesznek, akik képesek alkalmazkodni az Unió által elvárt folyamatos versenyhelyzethez, akik kellő szellemi és anyagi tartalékkal rendelkeznek a folyamatos átalakulásokhoz. Aki erre képtelen, az veszít és lemarad, kétségtelen, hogy az elején ők lesznek többen. Az elit felelőssége, hogy számuk folyamatosan csökkenjen, és az integrációnak nemcsak egyes kiváltságos személyek vagy csoportok, hanem az erdélyi magyarság, mint közösség, nyertese legyen.

  • Despre baza de date

Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. În cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât în limba română cât şi în limba maghiară.

În munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date.

Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date  în viitoare analize.